A Tourism Club of Corvinus a Tourism Club Franchise első tagjaként alapult meg 2017-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Célunk a kezdetektől fogva egy olyan turizmus fókuszú diákszervezet, amely talent programjával, és előadásaival a turisztikai szektor nagyjait köti össze hallgatóival. A HR, TD, Event illetve Marketing terminálban kapott valós szervezeti tapasztalattal gazdagodott hallgatók minden lehetőséget megkapnak, hogy a turizmus iparágának kiválóságaivá váljanak.
2019-ben fő tevékenységeink mellett elindítottuk Podcast oldalunkat és miért éppen turizmus videó kampányunkat, mely azóta is sikeres.
2021-ben a járvány megnehezítetta turizmus helyzetét. Ebből az indíttatásból belekezdtünk a Szakgyak projektbe, mellyel hallgatóinknak segítünk gyakorlati helyet találni.
A projekt sikeres és már számos végzős hallgató társunk találta meg így nyári gyakorlati helyét.
A Tourism Club of Corvinus rendkívül nagy hangsúlyt fektet tagságának szakmai fejlődésére. A 4 féléves Talent Program segítségével a hallgatók egyetemi tanulmányaikat kiegészítve elméleti és gyakorlati tudással is gazdagondhatnak a turizmus főbb területeiről.
Első félévben az új hallgatók a szervezetet ismerik meg, majd a következő félévtől kezdve szemeszterenként egy-egy karrierútban mélyíthetik el tudásukat:
- Hotel Management, amely keretében szállodai partnereink támogatásával szállodalátogatásokon vehetnek részt és egy projektfeladaton keresztül ismerkedhetnek meg tagjaink a hotelek változatos világával.
- Gastro & Leisure, ahol a vállalkozásfejlesztés titkait lehet elsajátítani gasztronómiai vállalkozók segítségével.
- Desztináció mamangement & Utazásszervezés, aminek köszönhetően tagjaink elismert szakemberektől tanulhatnak a turisztikai tanácsadás és az utazásszervezés témájában.
Tagjaink mondták
“Anno azért tetszett meg a szervezet, mert lehetőséget láttam benne a turizmus területének mélyebb megismerésére, amit a tréningeken azóta is tapasztalok. Már a gólyatáborban érdeklődőként is láttam, milyen szuper közösséget alkot a szervezet. Számomra már most is rengeteg szoros barátságot és minden téren életreszóló élményt adott.
Jelenleg a marketing terminál, valamint a sales csapat munkájában veszek részt. Hihetetlenül izgalmas a külső megjelenésünkért kreatívan felelni, cégekkel kommunikálni, folyamatosan tenni tagként is a TC fejlődéséért.
Neked is ajánlanám a szervezeteinket, ha a turizmus keretein belül szeretnél fejlődni, kapcsolatokat építeni, és kitekintést nyerni a világra sok szuper lehetőséggel a jövődre nézve. Bátran jelentkezz hozzánk! “
Oláh Adél, 2021 szeptember óta a TC Corvinus tagja
2021 szeptemberében a korlátozások megszűnését követően újra offline formában szervezhettünk előadásokat.
A turizmus világnapja alkalmából eseménysorozatot hirdetünk. Egy nap alatt két előadást tartottunk két remek aktuális témában.
Sabarigo Éva a frissen Michelin csillaggal kitüntetett Essencia étterem tulajdonosa és az Euro2020 projektmenedzsere, Fűrész Ádám és projektvezetője, Szabó Vilmos voltak a vendégeink.
2022 tavaszát is lendületesen indítottuk események terén.
Az EFOTT igazgatója, Maszlavér Gábor, valamint a Carson Coma menedzsere, Boross Zoltán meséltek nekünk a fesztivál- és a koncertszervezés rejtelmeiről.
Előadásunk a YBG gálán Best External Professional Awardban részesült.